Kiállítótér
A múzeumba készülök
Körülnézek a Skanzenben
LOVAS KOCSI
Különleges élményt nyújt a lovaskocsis múzeumlátogatás. A főbejárat elöl induló 20-25 perces körutazás érinti a múzeum tájegységeit és gyors bepillantást enged a kiállításainkba. Igény szerint az utazás bárhol megszakítható.
Az állati erővel vont járműveknek mint a kocsiknak, szekereknek, kordéknak számtalan változata volt megtalálható a magyar nyelvterületen. Híres szekeres központok, fuvaros települések működtek egészen a 20. század első harmadáig, mikor a terjedő vasút felszámolta korábbi jelentőségüket. A múzeumi nagy méretű lovas kocsin – melynek fogatolása megőrzött több elemet a hagyományos lószerszámok jellemzői közül – a látogatók is megtapasztalhatják a kocsizás élményét. Persze a gumis kerékre szerelt alváz és a kényelmesebb ülések nem képesek ugyanazt a „megrázó” élményt nyújtani, mint elődeink számára az egykori „fakó” (vagyis fém alkatrész nélkül készült) szekerek.
Vegye igénybe a tájegységek között közlekedő társaskocsi szolgáltatásunkat!
Előzetes foglalás: Varga Gábor (20) 590-49-36















