- Fiam, hozd csak ide a finakot a flóderozott kópicból, egy kis prószát ennék.
- Édesapám nem ott van az, hanem a tőtikében, bent a pitaról hátsó sarkában, de beragadt a makkos fazár, nem férek hozzá.
- Látod fiam, ez a FACHWERK átka, a csapolt vázszerkezet a zsilipelt kilincsrögzítésnél megbosszulja magát.

Ha Ön a fenti párbeszédet nem érti, valószínűleg nem beszél skanzenül. Semmi baj, most megtanítjuk. Üsse fel Skanzen-Magyar szótárunkat és tanuljuk együtt újra ezt az egzotikus, de valahonnan talán mégis ismerősnek tűnő nyelvet.

Szakszótár

Almárium: asztalos által készített kétrészes tárolóbútor. Alsó része általában zárt, egy- vagy kétajtós, a felsőt polcrendszer alkotja, ez nyitott vagy zárt, rácsos vagy üveges ajtóval.

Attribútum: olyan tulajdonság, amely elválaszthatatlanul hozzátartozik valakihez vagy valamihez. Mitológiai alakokat, szenteket jelképező és a velük együtt ábrázolt tárgy, jelkép.

Bálványfa: földbe süllyesztett, ferdén álló, óriási központi tengely, mely a tiprómalom állatok által meghajtott kerekét a küllők segítségével tartja.

Bálványos prés: lásd végorsós prés

Beltelek: a paraszti gazdaságnak az a része, mely zárt falu belsejében, a rétektől és szántóktól elkülönítve fekszik. Itt van a lakóház, gazdasági udvar, istállók, ólak, csűr (pajta), szérű, kert.

Belülfűtős kemence: szobai, nagyméretű kemence, amely szájával a fűtött helyiség légterébe nyílik. A Nyugat-Dunántúlon füstelvezetés nélküli változatai a 19. század közepéig fennmaradtak. Észak-Magyarországon füstjét ferde vagy függőleges síppal vezették el.

Bodonhajó: egyetlen fatörzsből kivájt csónak, amelyet a mélyebb vizeken való halászathoz használtak. 

Boglyakemence: főként az Alföldön elterjedt, agyagból, sárból, ritkábban faragott vályogból, cserépből kerek vagy ovális alapra épített, körte, illetve csonkakúp alakú szobai tűzhely, amelyet kívülről, a szabadkéményes konyhából fűtöttek. Tűzterében fával, náddal, kukoricaszárral tüzeltek. Sütésre és főzésre is használták.

Boronafal: vízszintesen egymásra helyezett gerendákból épített, jó hőszigetelésű fal. Az elmozdulás ellen a szomszédos gerendákat változatos csapolás módokkal rögzítették egymáshoz.

Bulla: függő pecséttel ellátott oklevél.

Bunyevác: Dalmáciából és Nyugat-Hercegovinából származó, római katolikus vallású horvát etnikai csoport, amelynek tagjai feltételezhetően a 17. sz. második felében a törökök elől menekülve telepedtek le Magyarország déli területein (pl. Bácska, Baja, Zombor, Szabadka).

Busójárás: a mohácsi sokácok farsangvégi, télbúcsúztató szokása. A busók jellegzetes öltözete a kifordított bunda és az állatvérrel festett maszk. A monda szerint a törököket ilyen öltözetben űzték ki Mohácsról.

Butella: üvegformát utánzó ólommázas, hordozható pálinka tároló cserépedény, jellegzetes díszítéssel és felirattal.

Cukorfok: A mustban lévő cukor mennyiségét megjelölő adat nagyságrendjétől függ az, hogy a bor száraz, félédes vagy édes minősítést kap.

Csántérfa: ászokfának is nevezett nagyméretű, keményfa talpgerenda, amely a pincékben párosan áll. Ezeken tartják a hordókat. 

Csehsüveg boltozat: Négyszög alaprajzú tér fölé emelt, gömbformából származó, íves felületű térfedő szerkezet. Többnyire égetett téglából vagy terméskő elemekből falazták. A népi építészetben kőépítkezéses vidékeken főként szobák boltozásakor alkalmazták.

Csévél: A csévére feltekeri a készülő szövet keresztszál fonalát. A cséve a vetélő (lásd. ott!) közepén lévő, vékony 8?12 cm hosszú nád vagy bodzafa csövecske.

Csonkakontyos tető: A négy ferde tetősíkkal lezárt tető változata. A ház elején az utcai homlokzat felső harmadáig előre hajló tetősíkot képeztek ki az alsó szarufa-pár módosításával. Észak-Magyarországon, az Alföldön, a Dunántúlon is elterjedt a 19. században.

Derékalj: téglalap alakú, házi szőttes vászonból varrt tok, amelybe tollat töltöttek. Az ágynemű részeként a szalmazsákra helyezték, rá lepedőt terítettek. A derékalj így kényelmesebbé tette az alvást.

Dongaboltozat: a boltozat legegyszerűbb formája, tulajdonképpen egy vízszintes irányban lefektetett fél henger. Hosszanti terek befedésére szolgáló, falakra, oszlopokra vagy pillérekre támaszkodó szerkezet.

Egyházfi: a templombelső gondozója, templomszolga. Feladata, hogy az istentisztelet külső körülményeit biztosítsa, harangozzon, a templomot rendben tartsa. Vallásos szertartásoknál pl. keresztelésnél, temetésnél, úrvacsoraosztásnál a lelkészek körül szolgai teendőket végez.

Esküdt: a közigazgatásban a mai képviselőtestületi tag elődje, akit a község vallási megkülönböztetés nélkül, önállóan választott illetve bocsátott el. A 18. század végéig illetmény nélkül, halálukig töltötték be hivatalukat, ettől kezdve évenkénti választással, meghatározott javadalmazás fejében dolgoztak.

Etnobotanika: néprajztudománynak és a botanikának az a közös kutatási területe, amely a növényeknek az emberi kultúrában játszott szerepével, alkalmazásuk módjaival, a hozzájuk fűződő képzetekkel, szokásokkal stb. foglalkozik.

Fachwerk: a 6. századtól ismert, német területről származó technika, amely németek laktaterületeken hazánkban is elterjedt a 18. században. Ismertetőjegye, hogy az épület faváza látható. Csapolt vázszerkezet, amelyet az adott területre jellemző építőanyaggal töltöttek ki.

Félmetszés: mustnyerésnél a lé felfogására használt ovális metszetű, alacsony dongás kisebb kádforma.

Félnyeregtető: egyetlen tetősíkkal kialakított lejtős tető. Elsősorban ideiglenes építmények tetőszerkezete volt, gyakran felmenő fal nélkül csak oszlopokkal alátámasztva, sok esetben a lakóházak végfalához támaszkodva jelent meg a paraszti építészetben.

Finak: a kitaposott vagy sajtolt szőlőlé kádból vagy szűrőkosárból való kiemelésére, de a pincei munkáknál a bor átöntésére is szolgáló dongás-abroncsos egyfülű faedény.

Flóderozott bútor: A flóder vastag festékanyag, amit natúrfenyő felületen alkalmaztak. Speciális célszerszámmal úgy húzták a festéket, hogy az a nemesfa erezetét utánozza. A színárnyalat lehetett drapp, sötét- vagy világosbarna.

Fődékány: céhek, társadalmi szerveztek, vallásos társulatok választott tisztségviselője, vezetője.

Füstöskonyha: a kémény nélküli lakóház belülfűtős konyhai kemencéjének a füstje szabadon terjengett a helyiségben, és az ajtó fölött felnyitható deszkalappal védett nyíláson át távozott.

Gömöri vászonfazék: a történeti Gömör megye fazekas településein készített jellegzetes vékonyfalú mázatlan tűzálló főzőedény.

Gyepűvédő: a gyepű mesterségesen megépített középkori országvédő határ, amely lehetett árok, sövény, földhányás. A gyepű mellett, különösen az átjáróhelyek tájékán határőrnépek éltek, akik a gyepű védelmét látták el.

Hajdina: török-tatár eredetű kásanövény, amely a 15. század után terjedt el Magyarországon. Emberi táplálkozásra csak hántolás után megfőzve alkalmas, kásaként és tésztaételként fogyasztották.

Hajdúk: a 16. század elején fegyveres marhapásztorok voltak, akik az osztrák, bajor és itáliai városok piacaira hajtották a szarvasmarhát. A török időkben jelentős katonai erővé váltak. Bocskai István katonáivá fogadta és letelepítette őket birtokaira.

Hamuzsírfőzés: a káliumkarbonát, régi nevén szalajka előállítása, ami a szappanfőzés, üveggyártás, salétromfőzés nélkülözhetetlen anyaga. A fahamut összegyűjtötték, kilúgozták, a lúgot elpárologtatták. Az így nyert masszát kiégették. A hazai hamuzsírfőzést Európa-szerte megbecsülték.

Harántboltöves/íves: keresztirányú (az épület hosszára merőleges) falban levő boltozat. Másik jelentésében keresztirányú boltív, mely a hosszirányú boltozatokat (pl. csehsüveg boltozat) támasztja meg.

Napbaöltözött Asszony: Szűz Mária neve, melyet a Biblia Jelenések könyvének alábbi részlete ihletett: "Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a nap, lába alatt a hold, a fején tizenkét csillagból korona." Az ábrázolás törökellenes tartalommal párosult, a Mária lába alatti félhold a katolicizmus törökök fölötti győzelmét jelképezte.

Hetés: Zala megye délnyugati részén fekvő 11 falu vidéke. Neve valószínűleg összefügg a "hetes" számnévvel, régi irodalmi vagy közigazgatási egység emlékét őrzi.

Icce: főleg bor mérésére használt régi űrmérték. Több változata volt, nagysága helyenként változott; egy icce általában 0,8484 liter. Önálló űrmérték volt a fél icce a meszely is.

Ispotály: a középkori hagyományokat őrző betegápoló intézmény, a kórház régies elnevezése.

Jármoscsűr: a csűr régies változata, egyszerű csarnok, fedett cséplőhely, néhol változatában tárolóval és istállóval bővítették. Erdélyben és Felső-Tiszavidéken ismert. Tetőzetét befelé hajló pillérekből és gerendákból álló, járomra emlékeztető faszerkezet tartja.

Jobbágy: minden olyan nem nemes személy, aki a földesúri joghatóság alatt élt. A hűbériség korában a földesúr földjén gazdálkodó paraszt, aki ennek fejében urának dézsmával és robottal tartozott, személyes szabadságában korlátozva volt.

Kaloda: fából készült büntető eszköz. A bűnös nyakát, kezét és lábát a kaloda kétfelé nyíló lapjai közé, megfelelő méretű kivágásba zárták. A büntetést nagyobb nyilvánosság előtt hajtották végre, így a testi szenvedés mellett megszégyenítést is okozott.

Kád: a szőlőfeldolgozásnál és bortárolásnál használatos, általában 50 liternél nagyobb, felül nyitott, hengeres formájú, egyenes dongájú, abroncsos, csaplyukkal ellátott faedény.

Kástu: a telken különálló gazdasági építmény, kamra elnevezése a Nyugat-Dunántúlon. Földszintes és emeletes változata is volt.

Kármentő: a hordó töltésénél használatos kerek vagy ovális metszetű, alacsony dongás faedény, amely a véletlenül túlfolyó bort felfogja.

Kelengyés láda: díszített, általában festett láda, amiben a menyasszony a hozományként kapott textileket, cserépedényeket a házasságba vitte.

Kerített ház: a Nyugat-Dunántúlon előforduló zárt, három vagy négy oldalról körülépített udvarú épületegyüttes, amely a házat és a gazdasági funkciójú helyiségeket is magába foglalta.
Kéz alól vett: nem hivatalos úton, kedvezményesen vett.

Királyi vadász: a király szolgálatában álló, külön falvakban letelepített vadászok a középkorban. Kiskemence: többnyire a kalács sütésére szolgáló, rendszerint a konyhai nagy kemence közelébe épített kisebb méretű, sárból vagy téglából épített konyhai tűzhely a Dunántúlon.

Konyhakászli vagy kászli: többnyire asztalos mesterek által készített konyhai tároló bútor, amely a 18?19. században terjedt el a parasztság körében az egész magyar nyelvterületen.

Komaasszony: egykorú nők élethosszig tartó baráti kapcsolata, melyet többféle esemény, rítus tart életben. A koma sohasem rokon, de a komaság gyakran a rokonoknál személyesebb, közelebbi kapcsolatot jelent. Komának, komaasszonynak a keresztszülőpárok, és keresztvíz alá tartott gyermek szülei hívják egymást.

Konzolasztal: végével a falnak támaszkodó francia eredetű polgári díszbútor.

Kópic: Különleges formájú, keskeny talpú, széles hasú és keskeny nyakú szalmából font, fedeles tárolóedény.

Korpusz: a latin corpus, test szóból származó kifejezés: a kereszteken függő Jézus Krisztus testére utal.

Kóser: (héber, jelentése: megfelelő) a legáltalánosabb kifejezés arra az ételre, ami a zsidó étkezési törvények szerint fogyasztható.

Köpű: fatörzsből kivájt, henger alakú bödön, a méhészet legősibb méhlakása. Felső részét bedeszkázták, egymásra merőlegesen két léptartó nyársat erősítettek bele. Alsó részén röplyukat (száj) hagytak, ebbe a be- és kirepülést elősegítő falapocskát (nyelv) erősítettek.

Közpitar: a hajlított, L-alakú lakóház falai csatlakozásában épített fedett átjáró, amely a hátsó udvarra nyílik, megkönnyítve a közlekedést a kert felé.

Kredenc: egy vagy kétajtós, magasabb edénytároló szekrény. Felső részén nyitott polccal, vagy zárt, rácsos, esetleg üveges ajtóval. Főként konyhában állt, rendszerint festéssel díszítették.

Kupec: ló vagy sertés adásvételével foglalkozó, vásári kereskedő.

Lajt: kerekekre vagy kocsira szerelt nagy hordó vagy kád. Rendszerint víz tárolására vagy szállításra használták. A tűzoltószertárak felszerelésének része volt.

Léhó: kifolyóval ellátott öblös faedény, mellyel a bort vagy a mustot a hordóba töltik. A 19. században terjedt el a magasított hátú, elején két lábbal hordóra felfekvő, ovális léhóforma (tőtike).

Lopott tornác: két oldalról zárt tornác, amely a 19. században vált divatossá. Tulajdonképpen egy tornácbeugró, amely csak az udvari homlokzaton lévő konyha- vagy pitvarbejárat előtt található.  

Lopó: hordóból borszívásra használt pince-felszerelési tárgy. Egy tökfaj hosszú szárral nevelt, tojásdad alakú terméséből készítik. A lopóhoz hasonló formájú az üvegből készült borszívó 1-2 literes hévér, hébér.

Magasőrlés: a hengermalmokban alkalmazott gépi eljárássor, amely során a gabonát többször őrlik, osztályozzák, majd újra felöntik a malomkövekre, s így több fehér lisztet és különböző őrleményeket (liszt, dara, korpa) nyerhettek. Magyar vagy daraőrlésnek is nevezik.

Makkos fazár: retesz elvén működő, a középkortól a 20. század elejéig a teljes magyar nyelvterületen ismert fazár. A fa tolózár nyílásaiba facsapok, fogak illeszkednek, amelyeket fa kulccsal lehet kiemelni.

Mászókémény: zárt, mászható kémény, amelyet a konyhából fűthető szobai kemencék szája elé falazva építettek, kétszárnyú ajtóval fedtek, így zárt légterűvé tették és füsttelenítették a konyhát.

Melence: fatörzsből vájt, különböző méretű, kenyér és kalácstészta dagasztására, valamint mosásra használt kerek, öblös faedény a Dunántúlon.

Molnárkalács: tojás, cukor, liszt, tej és víz keverésével készített, kerek vagy szögletes vasformában sült tészta.

Mórtégla: agyagból, földből gyúrt, finom szemcsézetű, növényi adalékanyagok nélkül készülő, égetetlen nyerstégla. Falazásra, de különösen boltozatok készítésére használták.

Nagykemence: a Dunántúl középső részén a szabadkéményes konyhában, középre épített hasáb alakú, kőből, téglából épített kenyérsütő tüzelőberendezés, amelynek füstje a szabadkéményen át távozott. Tetején cserép- vagy öntöttvas edényekben főztek-sütöttek. Belsejét kenyérsütésre használták. A mellette lévő kiskemencében sütötték a kalácsot.

Nyeregtető: két, azonos hajlásszögű tetősíkból álló, felül egymást metsző tetőforma. Különféle változatai az egész nyelvterületen elterjedtek. A 18-19. század folyamán általánossá vált az oromzatos nyeregtető, amelynél a tető terét a tetősíkhoz épített függőleges falak határolják az épület rövid oldalain.

Pannonia provincia: a Római birodalom egyik tartománya, területe magába foglalta a Dunántúlt is. Alsó-Pannónia provincia fővárosa Aquincum (Óbuda) volt.

Parókus: a keresztény egyházakban ismert elnevezése a gyülekezetet vezető lelkésznek. A szó alapja a latin parochia szóból származó plébánia. Napjainkban leginkább görög katolikus papokat illetik e szóval.

Partium: Erdélyt északról, az Alföldet keletről határoló történeti tájnév, közigazgatási egység. Évszázadokon át az erdélyi fejedelemséghez tartozott, jóllehet Magyarország részének tekintették. Erre utal latin neve is.

Párolás: a mosásnál a ruhákat nedvesen kádba rakják, tetejére durva szövésű vásznat terítenek, és szitált fahamut tesznek rá, majd forró vízzel leöntik. Ez a lúg átjárja a ruhát, majd alul kifolyik. Ezt a lúgot ismét felforrósítják, s a hamura felöntik.

Pipatórium: pipatartó, pipák elhelyezésére szolgáló faragott, festett fa állvány, amely német területről a 19. században úri-polgári hatásra terjedt el az Alföldön és a Dunántúlon.

Pitaról: paraszti használatú tanyai istálló, amelyben ember és állat egy fedél alatt tanyázik. A 19. század közepétől az egy helyiséges ólhoz keskeny szobát ragasztottak, amelynek kemencéjét az istálló szabadkéményes, füstfogós tüzelőhelyéről fűtötték.

Prósza: egyszerű, olajban sült tészta dunántúli elnevezése. Alapanyaga lehet a burgonya vagy a kukoricaliszt.

Rácok: a szerbek korábbi, 19. századot megelőzően használt elnevezése.

Részesmunka: a bérmunka régibb formája, amelyet a részes (konvenciós) szegényparaszt a betakarított termés, a kitermelt élelem vagy anyag bizonyos hányadáért végzett.

Réti mészkő: a Duna-Tisza köze időszakos vízállásai - szikes tavai - kiszáradása során a karbonátiszapból keletkező mészkő. Könnyen formálható, lyukacsos építőanyag, az Alföld falusi templomainak, középületeinek alapozásában, falaiban ma is megtalálható.

Ridegtartás: olyan tenyésztési mód, melyben az állatállomány télen-nyáron a legelőn tartózkodott, takarmányozásáról nem gondoskodtak, fedél télen sem volt a fejük felett.

Rozetta: felülnézetben ábrázolt rózsa motívum. Gyakran szerepel ácsolt ládák felületének mintái között.

Rőf: a kifeszített kar hosszát a mell közepétől a hüvelykujj hegyéig alapul vevő hosszmérték. Elsősorban szövetek, kötelek, textilanyagok mérésére használták. Nagysága országonként és vidékenként más volt, általában 60-78 cm között ingadozott.

Ruszin: keleti szláv nép, a magyarság ÉK-i szomszédja. Az egykori Magyarország területén a nyelvjárások szempontjából tagolt ukrán közösségek éltek, számos csoportnevük is elterjedt: rusznyák, hucul, ruszin, ruthén, kisorosz, magyarorosz is.

Sarkos elrendezés: a paraszti lakásbelsőt meghatározó bútorelrendezés, mely szerint a tüzelőberendezéssel átellenes sarokban áll az asztal, körülötte a sarokpadokkal. Katolikus vidékeken itt a helye a szent saroknak is.

Sokác: római katolikus vallású horvát etnikai csoport, amelynek tagjai Bosznia és Hercegovina területéről a török elől menekülve Baranya megyében és Baja környékén telepedtek le a 16-17. században.

Sparhelt: lásd takaréktűzhely.

Stafirung: a nő által a házasságba vitt hozomány egyik fajtája. Elsősorban vászonneműből állt: ruhák, díszpárnák, ágytakarók, lepedők, szalmazsák és derékalj, kendők, abroszok, továbbá törülközők, tarisznyák, zsákok tartoztak bele.

Stáció: latin kifejezés, Jézus keresztútjának - a keresztre-feszítés helyszínére vezető, szenvedéssel teli út - egy-egy állomása, illetve az azt ábrázoló művészeti alkotás.

Sublót: fiókos szekrény, más néven komód, amely a 19. század közepétől terjedt el a magyar paraszti lakáskultúrában. Fiókjaiban ruhákat, tetején emlék- és kegytágyakat tartottak. Ritkán díszítették festéssel, többnyire barna alapszínűek.

Sváb: a 18. században a történeti Magyarországon letelepedett németek összefoglaló elnevezése. Eredetileg csak a Württenberg környéki németeket jelölték ezzel az elnevezéssel.

Szakmánymunka: a bérmunka egy fajtája, amikor a dolgozók (mezőgazdasági és ipari bérmunkás, a szakmányos) a kitermelt vagy feldolgozott anyag (fa, föld, szén, mezőgazdasági és ipari termék stb.) mennyisége után kapják előre meghatározott (rendszerint pénzbeli) fizetésüket.

Szállás: eredetileg külterületi állattartó telephely távol a lakott településtől. A 18. századtól az istállóhoz (ólhoz) más helyiséget is csatoltak, és több funkciót is ellátott. Amikor már állandóan lakták, tanyának nevezték.
Szapulás: lásd párolás.

Szatócsbolt: kistelepüléseken működő vegyeskereskedés.

Szárfa: favázas falak faoszlopa.

Szelemenes tetőszerkezet: olyan tetőszerkezet, melyben a tetőzet súlyát a tető gerincén végighúzódó erős gerenda, a szelemen viseli. A szelement Y elágazású oszlopok, ágasfák, vagy az ollószáras szerkezetnél a mennyezet keresztgerendáira X alakban összeácsolt ollóágasok tartották.

Szemes kályha: a konyhából fűtött szobai kályhák csempéit fazekasmesterek készítették korongon. A kályha felületét megnövelő mázas vagy mázatlan, tál alakú szemek színe leggyakrabban zöld volt. A szemes kályhákat elsősorban fűtésre használták, ritkábban ételek melegítésére.

Szeminárium: a papnevelő intézetek latin neve.

Szemöldökfa: favázas falszerkezetekben az ajtókat és ablakokat felül határoló vízszintes gerenda.

Szent Borbála: keresztény hite miatt apja toronyba záratta, majd lefejezték. A bányászok, tüzérek védőszentje. Ünnepén, december 4-én a lányok cseresznyeágat tesznek vízbe, ami ha karácsonyra kivirágzik, közeli házasságot jelez.

Szent Vendel: a legenda szerint a 7. századi ír királyfi remete lett, majd egy birtokos nyáját őrizte. Ezért a pásztorok védőszentjükként tisztelték. Ünnepén, október 20-án számos településen a marhákat a szobra elé hajtották és a pap áldást osztott.

Szer: a Nyugat-Dunántúlon 5-10 szétszórtan elhelyezkedő házból álló kis, domboldali vagy dombháti település. Egy-egy szeren még a 20. században is nagyrészt rokonok laktak. Göcsejben szeg-nek, szög-nek nevezik.

Szerémség: a Duna és a Száva közötti nagytáj. A középkori Magyarország egyik legértékesebb mezőgazdasági vidéke volt, európai hírű szőlészete révén. A török hódoltság ideje alatt a hadműveletek tönkretették.

Székely: magyar néprajzi csoport Erdélyben. Az országhatárok védőiként kiváltságokban részesültek.

Szérű: a nyomtatással való szemnyerés szabadtéri munkahelye, valamint a csűr vagy pajta munkatere, ahol a cséplés történt. 18-19. században azt az elkülönített térséget is jelentette, ahol a nyomtatásra és cséplésre váró gabonát tárolták.

Szikes talaj: főként az Alföldön azok a talajok, amelyekben a sziksó (szénsavas nátrium) nagy mennyiségben fordul elő. Gazdaságilag hasznavehetetlen területek.

Szög: lásd fent = szer.

Szőlőfedés: a szőlőtőke fejének, esetleg vesszeinek is földdel takarása. Az ősszel végzett szőlőmunkát a téli fagy elleni védekezés indokolta.

Szőlőnyitás: tavaszi szőlőmunka, a földdel fedett tőkék kibontása.

Takaréktűzhely: Eredetileg vályogból, téglából falazott, esetleg csempéből rakott, vaslemezes főzőlapú, zárt tűzterű, főző, sütő berendezés a 19. században jelent meg a paraszti háztartásokban. Később, a gyári vaslemez és zománcozott tűzhelyek is elterjedtek. Sokhelyütt a német eredetű sparhelt névvel jelöli.

Talpas-vázas szerkezet: faváz, amelyben a tartóoszlopok a talpgerendába vannak csapolva, ezek tartják az épület koszorúgerendáit. A fal általában tapasztott sövényfonású, de előfordul a vályogtégla-kitöltés és a zsilipelt deszkakitöltés is.

Taposott búzaszalma: lakóházaknál alkalmazott tetőfedés. A sűrűn lécezett tetővázra villával felhordott nedves búzaszalma csomókat az utolsó sornál kezdve, majd csigavonalban felfelé haladva az egész tetőn tömöttre taposták. Egy közepes lakóház fedéséhez 4-5 szekér, 50-60q szalmára volt szükség.

Táblás kályha: konyhából fűtött szobai kályha, amelynek felületét nem szemekből, hanem sima vagy domború felületű égetett cseréptáblákból alakították ki.

Tálasfogas: falra akasztható tárolóbútor, akasztóin kancsók, felső polcán tányérok sorakoznak. A paraszti lakáskultúrában a 19. században terjedt el, általában a sarokpad fölött helyezték el.

Téka: festéssel, faragással díszített fali szekrény. A falba mélyesztették, vagy a falra akasztották fel. Általában egy ajtóval záródtak, bennük imádságos könyvek, üvegek kaptak helyet.

Tobakos: mesterember, aki szömörcelével juh- és kecskebőrből szattyánt és kordovánt készít. A török eredetű szó a tímárok, bőrcserzők egy jellegzetes csoportját jelöli.

Thonet-szék: a Michael Thonet asztalosmester kidolgozta és tökéletesítette a hajlítottbútor-gyártás technológiáját. Az 1859-ben tervezett 1930-ig ötvenmillió példányban készült el. A 20. században paraszti használatban is elterjedt.

Tóra: (héber, jelentése: tanítás) a zsidó vallás központi eleme, amely utalhat a héber Bibliára vagy tágabb értelemben véve az egész zsidó hagyományra.

Törköly: a szőlőfürt taposás vagy sajtolás után visszamaradt szilárd része (héj, mag, csutka), melyből a törkölybor, törkölypálinka készült.

Tüzelőpadka: konyhák, présházak, pincék nyílt tűzön való főzéshez kialakított emelvényszerű, földből, sárból, nyerstéglából, vályogból vagy téglából rakott építménye. Elhelyezésük szerint lehettek fal melletti oldalpadkák, vagy középpadkák.

Úti falu: a szalagtelkes falvak egyik fajtája. Olyan település, amelynek két sor szalagtelke egy átfutó út két oldalán helyezkedik el. A telkek út felőli végén áll a hosszanti telekhatárra épült lakóház, beljebb következik a gazdasági udvar a gazdasági épületekkel.

Üveghuta: a Zempléni-hegység és a Bükk területén a regéci és a füzéri uradalmak öblösüveg-készítő műhelyeinek elnevezése.

Vánkos: a párna elnevezése.

Varsa: vesszőből font, halfogásra használt tölcsér alakú eszköz. A halakat csalétekkel a varsába csalják, de - a varsa szerkezetéből adódóan - kifelé már nem tudnak úszni, bennrekednek a varsa öblös, kúp alakú részében.

Venyige: a szőlő metszésekor levágott növényrész. Elsősorban tüzelőanyagként hasznosították.

Vertfal: sárfal, amelyet úgy készítettek, hogy két vízszintes palló közé rétegenként nedves, agyagos földet döngöltek. A kész falak vastagsága 50-60 cm volt.

Vetélő: általában csónak formájú, arasznyi hosszú eszköz, melybe a csévét illesztik, és amivel a szövésnél a keresztfonalat a láncfonalak közé bevetik.

Végorsós prés: fából készült sajtoló szerkezet, amellyel szüretkor a szőlő levét kiszorítják. Az egykarú emelő elve alapján, gerendával és csavarral működő bálványos prés. Lényeges szerkezeti eleme egy 3-4 m hosszúságú, vízszintesen elhelyezkedő gerenda (főfa, bálvány).

Véka: régi űrmérték, illetve fadézsaszerű ? tetején átmérőként szintező vassal rendelkező ? tárolóedény. Mint űrmértéket gabona mérésére, mint edényt szemtermények tartására használták. Több helyütt a vesszőből kötött kosár a neve.

Zsellér: a jobbágyság alsó rétege. Az úrbérrendezés idejétől a joggyakorlatban két csoportra: házas (telke kisebb 1/8-ad jobbágyteleknél) és házatlan zsellérre oszlik. Szolgáltatásaik kisebbek voltak, mint a telkes jobbágyoké, a földesúrnak csak gyalogrobottal tartoztak.

Zsilipelt: vázszerkezet kitöltésére alkalmas technika, amelyet a népi építészetben és a bútorkészítésben (pl. ácsolt láda) egyaránt alkalmaznak. A hasított elemeket a vázszerkezet vájataiba eresztik bele.